2012. január 18.

Csokis brownie

Sokan sokféleképpen készítik a brownie-t, ezer recept van a neten is, én ezt tavaly kaptam a kolléganőmtől, amikor vendégek jöttek estére, én meg még aznap sem tudtam mi legyen a süti..
A mennyiségeket tekintve mi továbbra is ketten vagyunk, ezért én alapból felezem a mennyiségeket és ide is így került. Ez tehát a 4 személyes mennyiség, amit mi ketten, két napig fogunk enni, a maradékot meg sanszos, hogy beviszem az irodába.


Hozzávalók:
10 dkg vaj
15 dkg cukor
2 tojás
5 dkg liszt
10 dkg csoki (sok! %-os)

A csokit a vajjal vízgőz fölött megolvasztom. Most éppen 75%-os csoki ment bele, ez volt itthon. Közben a tojásokat a cukorral jól kikeverem, beleteszem a lisztet és az olvasztott csokis vajat. Sütőpapírral bélelt formába öntöm és 170 C-ra (légkeveréses) előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütöm. Pár percig várok vele, majd melegen szeletelem. Vaníliafagyival a legjobb, de üresen, vagy lekvárral is lehet enni. Mi most meggylekvárral ettük, mert nem volt kedvem bemenni a boltba fagyiért.. látszik a képen, hogy kicsit megrepedt, mert a teteje szilárdabb, a belseje meg finom puha. És persze nagyon csokis! :)

3 megjegyzés:

  1. Nem tudom, mennyire szeretitek, de nálunk bejött még a nutellás brownie. Az oviba vittünk belőle valami hepajra, de nem tudtam képet csinálni, ahogy eszik a gyerekek, mert mire elővettem a gépet, már nem volt belőle.
    Így készül:
    2 tojás
    2 dl liszt
    5 dl nutella
    fél cs sütőpor
    durvára vágott dió/mogyoró/mandula a tetejére

    Azt egész trutyit összekevertem, aztán apró muffinformákba raktam - Benci aktív segítségével. 12 percig sütöttem légkeverésen, kb 220 fokon. Sülés közben érdekes az állaga, de a végeredmény meggyőző.

    VálaszTörlés
  2. Kipróbáljuk! Mert sok benne a nutella.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából a tojás meg a liszt szerintem csak azért kell bele, h felvegye a forma alakját. Durva lesz... Én szóltam! :-)

      Törlés