2012. március 27.

Házi túró készítése

Nem hittem volna, hogy házi túrót készíteni a világ legegyszerűbb mutatványa, de az. Sőt. A házi túróból készült körözöttnek köze sincs a bolti túróból készülthöz. Hogy a házi túróból készült vaníliás édes túrókrémről ne is beszéljünk..

Már megszoktam, hogy az élet írja (és folyamatosan felülírja) a velünk kapcsolatos történéseket. Meg hogy véletlenek nincsenek.. vagy vannak?
Nem volt véletlen például, hogy az egyik ügyfél (akinek tök cuki tehenei vannak - de tényleg tök cukik, mindig mutogatja a telefonjában a képeket és úgy tud róluk beszélni, hogy az ember egyből megszereti őket - mondom ezt én, aki odavan a borjúhúsért) hozott nekünk házi tejet, amit egyrészt egy nappal később hozott, mint ahogy kijött a tehénből, másrészt bent felejtettem az irodában. Így két naposan már nem próbálkoztam azzal, hogy felforralom és megisszuk.. hát így történt, hogy utána kellett olvasnom a házi túró készítésnek. Ami egyébként mint az elején is mondtam tényleg nagyon egyszerű.

Hozzávalók:
3 l tej
fémfazék
2-3 nap türelem

A tejet beleöntöm a jó nagy fazékba, letakarom és megvárom, amíg megalszik. Vagyis amíg olyan joghurtszerűvé dermed meg, szóval nem folyik. Én péntek este öntöttem bele az edénybe és már másnap jó volt szerintem (persze mert már kétnapos volt a tej), de azért becsületesen megvártam a 2 napot meg még egy éjszakát, szóval hétfő reggel folytattam a műveletet. Sokan azt írják egyébként, hogy nagy befőttes üvegbe teszik, így látni lehet a "folyamatokat" és így azt is, hogy mikor jó az állaga.. hát én nem láttam semmit.. de megmondom őszintén, nem is érdekelt, azt láttam, hogy megaludt és különben is letelt a 2-3 nap, nem? :) Na szóval hétfő reggel felraktam a fazekat a tűzre és felmelegítettem úgy, hogy ne forrjon fel. Nagyon óvatosan néha megkevertem, hogy egyenletesen melegedjen. Az történt vele, hogy a sima joghurtszerű cuccból lében úszó túródarabos cucc lett, vagyis felismerhetők voltak benne a megtúrósodott komponensek (ezt olyan szépen leírtam, hogy nyuszika biztosan nagyon büszke lesz rám.. :)) Ezután elmentem dolgozni, és hagytam kihűlni. Délután pedig leszűrtem és 1 napot még hagytam a hűtőben a szűrőben lecsepegni. 60 dkg nagyon krémes, nagyon zsíros, de isteni finom túró lett belőle. Ezt osztottam ketté és az egyik feléből körözött, a másik feléből pedig vaníliás túrókrém lett.

6 megjegyzés:

  1. Hm.. és a vaníliás túrókrémet, meg a kőrözöttet ,hogy csináltad? :D

    VálaszTörlés
  2. Holnap elmesélem.. tetszeni fog..

    VálaszTörlés
  3. A vanilias turokrem engem is erdekelne! :)
    Annyit szertnek meg kerdezni hogy megalvasztani a tejet a hutoben hagytad vagy kinn?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tettem be a hűtőbe, nálunk 23 C van a szobában, a konyhapulton állt 3 napig.

      Vaníliás túrókrém recept (legközelebb felteszem ha lesz fénykép): 30 dkg túró, 1 citrom reszelt héja, kb 0,5 dl tejföl és kb 0,5 dl tejszín, 4 teáskanál házi vaníliás cukor, 4 teáskanál cukor. Az állaga nem folyós, de egyáltalán nem jó ha kemény, szerintem a túró minőségétől függ, hogy mennyi tejszín kell bele. :)

      Törlés
  4. Nagyon kószónóm a jó ötleteket, az én tejem is most alszik, es túrót fogok csinálni belóle, és kipróbalom ezt a vaniliás kremtúrót is! 🙏😘♥️🥰

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztosan nagyon finom lesz! ❤️

      Törlés