2012. február 17.

Füstölt lazacos pizza

Ezt a receptet még decemberben az egyik hétvégén találtam ki, amikor nagybevásárolni voltunk, jól elment az idő és hazaérve gyorsan enni kellett valamit. Akkor persze kész pizzatésztát vettem hozzá, mert nagyon éhesek voltunk. És amikor én éhes vagyok, akkor ne szóljatok hozzám, nem fényképezek, de azért mindenféle ötleteim támadnak.
Tudom, hogy a legtöbb boltban lehet venni előre csomagolt füstölt lazacot, de azoknak távolról sincs olyan íze, mint az igazi, északi országokból származó, hűtőpultban található, kimérve kapható füstölt lazacnak. Mellesleg olcsóbb is..   

Hozzávalók:
48 dkg liszt
240 ml víz
1 evőkanál olívaolaj
1,5 teáskanál só
1 teáskanál instant élesztő
3 dl tejföl
1 db lilahagyma
1 teáskanál citromlé
só, bors, oregánó, kapor
20 dkg füstölt lazac
15 dkg sajt

A lisztből, vízből, olívaolajból, sóból és élesztőből pizzatésztát készíttetek a kenyérsütő megfelelő programjával. Ez azért jó, mert csak bele kell szórni mindent, majd 1,5 óráig rá sem kell nézni: összekeveri, megdagasztja és meg is keleszti! :) Egyébként teljesen jó a készen kapható pizzatészta is, ha csak villámpizzára van valakinek ideje. Nekem most (is) nagyon jó dolgom volt, mert nyuszika hamarabb ért haza és összedobta a pizzatésztát. Mire hazaértem már csak a java maradt: a tejfölt, a felaprított lilahagymát, a citromlét és a fűszereket összekevertem. A sajtot lereszeltem. A lazacot vékony szeletekre vágtam.
Az elkészült tésztát olajos kézzel belenyomkodtam a sütőpapírral bélelt tepsibe, villával kicsit megszurkáltam, majd 10 percre betoltam a 200 C-ra (nálam mindig légkeverés) előmelegített sütőbe. Csak ezután kentem meg a tejfölös alappal, elosztottam rajta a füstölt lazacot, rászórtam a sajtot, majd még 10 percig sütöttem.
Gyorsan kellett tálalni és fényképezni, ezért csak így sikerült a fotó:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése