2013. október 5.

Fügesajt


Elkészült életem első gyümölcssajtja. Kicsit bajban voltam, mert a füge alapból is nagyon édes, így a kilónként 80 dkg cukrot, amit a különböző recepteknél olvastam soknak találtam. Feltettem a kérdést az egyik FB csoportban is, de nem nagyon kaptam választ, így maradt a megérzés. Reménykedtem, hogy az alap cukormennyiség nem azért kell a sajtba, hogy attól keményedjen meg..
Fügesajtot egyszer ettem életemben, de annyira meghatározó ízvilága volt, hogy azóta bennem, volt, hogy el készítem. A lekvárok kevésbé fogynak nálunk és mivel idén is igazi déli fügét sikerült szereznem, itt volt az alkalom a fügesajt megalkotására és a recept dokumentálására.

Hozzávalók:
2 kg füge
1 kg cukor
(6 db sajthoz 20 dkg mandula)

A fügét először magában, majd a botmixerrel való pürésítés után a cukorral megfőztem. Ebből a mennyiségből 4 db 7 dl-es üveg lett, amiből hármat dunsztoltam későbbi próbálkozásra, mert nem tudtam mi fog történni. Semmiképpen sem akartam, hogy odaégjen a cukor miatt, ezért kicsit csaltam.. nem kevergetve sűrítettem be, hanem a kenyérsütő lekvárfőző fokozatán legalább 4x egymás után újraindítottam a programot. Az utolsó fél órában hozzáöntöttem a héjas, durvára vágott mandulát, végül vízzel kiöblített felfújtas tálkákba öntöttem és vártam, hogy megszilárduljon. Amikor a teteje már keménynek tűnt (1 hét) kiborítottam, kicsit formáztam rajta, mert a tálban lévő fele még nem volt kemény majd megint vártam (még 1 hét). Ekkor meguntam a várakozást és rásegítettem a száradásra az aszalógéppel.. minden "főkóstolónak" (plusz mégegynek, aki nem volt betervezve) ízlett, szóval jöhet a következő adag.. :)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett - a sok cukor a tartósítás miatt kell bele, hogy nincs üvegbe zárva.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól éreztem.. bár egyből a profitól kellett volna kérdeznem.. :) A fenti mennyiségű cukorral szerinted meddig áll el (nem mintha lenne még belőle, de készíteném a következő adagot esetleg tegyek még bele cukrot)? És amúgy kb mennyi a gyümölcssajtok szavatossága? Köszönöm! :)

      Törlés